Gondoltam megvárom a karácsonyi hangulat lecsengését ezzel a bejegyzéssel. Meg volt az első saját családi karácsonyom. Onnantól, hogy Biga is megérkezett már teljes a családom. Mondhatni papa-mama-gyerekek, csupa szív szeretet.
24-én reggel közös munkával feldíszítettük a fát, napközben sütöttünk-főztünk és este jöhetett a közös vacsora és ajándékozás. Karácsony első napján mentünk a (most már) nagyiékhoz és ott folytatódott az ünnepi hangulat. 26-án reggel viszont megvalósult az angyalka bosszúja, amiért idén nem ő került a fa tetejére, ezért reggel mikor még az alvás mámorából próbáltunk magunkhoz térni, egyszer csak kidől a tartójából a fa. És mivel a csúcsdísz üvegből készült, így szegény nem élte túl ezt a részegítő élményt.
Így a két ünnep közötti időt kihasználva kívánok mindenkinek aki erre az oldalra téved, nagyon kellemes és boldog ünnepeket!
Azt hiszem teljes mértékben el vagyok varázsolva és bűvölve a lányomtól. Tudom, hogy minden anya a saját gyermekét tartja a legszebbnek és legokosabbnak, de Biga tényleg már most túlteljesíti a tőle elvárható dolgokat. Pl. már most szépen gyarapszik a súlya, hiszen a másfél hét alatt, mióta hazajöttünk a kórházból, majd 400 g-mot hízott. Elvileg 100-150 g az elvárt. Már most tartja a fejét és folyamatosan figyel és követ a szemével. Arról nem beszélve, hogy egyszerűen imádom a különböző arckifejezéseit. Különösen a gyönyörű mosolya tud teljesen levenni a lábamról. A sokszínű és változatos arckifejezések amikor látod rajta, hogy érti amit mondasz neki és mintha fontolgatná mit is válaszoljon rá.
Egyszerűen elképzelhetetlen most már a számomra, hogy ne legyen. Annyira gyorsan eltelt a 9 hónap és tudom még csak két hete van itt közöttünk, olyan mintha mindig is itt lett volna. Igaz még szokjuk egymást, de azért már kezd kialakulni egy kis rutin az életünkben. Nagyon jó és nyugodt baba, és szerencsére ennek köszönhetően most még kiszámítható is. Meg van mennyit alszik, mennyit eszik, mikor nézeget nagyokat. Így még én is el tudtam már kétszer- háromszor "szabadulni" itthonról egy-két órára.
Fura mondjuk újra a régi tempómban sietni, rohanni ilyenkor, hiszen azért a többlet súly és egyensúly áthelyeződés miatt eléggé lelassultam. A sebem is szépen gyógyul és különösebben nem akadályoz semmiben. Azt hiszem kevesen mondhatják el magukról, hogy ennyire szerencsések lennének a szüléssel, gyerekkel és a felépüléssel együttesen.
Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy az eddigi évek bejegyzései eltörpülnek a mostani mellett. Témájában mindenképp.
Pontosan egy hete, november 16-án ugyan is megszületett kislányom, Nóra. Biztos az anyai elfogultság is mondatja velem, de hihetetlenül gyönyörű baba és teljesen oda meg vissza vagyok tőle és érte. Annyira hihetetlen érzések kavarognak bennem. Egyszerre nehéz felfogni, hogy megszületett, az enyém, itt van ugyan akkor még is a világ legtermészetesebb dolga is egyben.
A nagy napról is azért szólnék röviden. 16-án éjfél után nem sokkal arra ébredtem, hogy valami folydogál. Miután ellenőriztem megállapítottam, hogy ez nem lehetett a magzatvíz, mivel ahhoz túl kevés volt. Gondoltam majd kiderül mi a helyzet és aludtam tovább. Egy óra múlva ismét megébredtem és akkor már egy kis vérzés is volt, de tényleg csak olyan pöszedék szerűség. Na ebből már lesz valami, mondtam. Olyan 3 óra magasságában már kezdtem görcsölgetni is, de még mindig csak jelzés értékűek voltak. Azért olyan 4 óra körül elkezdtük összerakni magunkat és nagy meglepetésemre 5 órától már 5 percesek lettek a fájások. Bár nem voltak Igazi fájások ezt tudtam, de ha már ennyire rendszeresek akkor lehet nem ártana meglátogatni a kórházat. Hivatalosan 3/4 6-tól vettek fel a kórházba. Megvizsgáltak, ráraktak NST-re (ez méri a baba szívfrekvenciáját) és megállapították, hogy ezek a fájások nem fájások és azért eltarthat még órákig is. Hurrá. Majd egy órával kérőbb kiküldtek a családtagok várójába Ákoshoz és ott görcsölgettem tovább. 8 óra tájban megjött az orvosom és mivel az első vizsgálat óta tágultam egyből megrepesztette a burkot. Ez még mindig nem kéne, hogy azt jelentse gyorsan és könnyen fognak zajlani az események. Viszont szerencsésnek mondhatom magam, mert innentől nagyon felgyorsultak és felerősödtek a fájások. 9-kor már ott tartottunk, hogy a szülésznő azt mondta fél 10-re szerinte meg lesz a baba. Ehhez képest 9:19-re kibújt a drága. Szóval tényleg gyorsan ment és könnyen. Bár ez így elég érdekesen hangzik.
Innentől még 2 órát kellett eltölteni a szülőszobán megfigyelés céljából és utána vittek át egy két ágyas kórterembe. 2 napig csak mi ketten voltunk Nórikámmal a kórteremben. Ismerkedtünk, próbáltunk rájönni mikor és hogyan vagyunk éhesek, mennyit alszunk és egyáltalán felfogni, hogy ott van egy gyönyörűség aki rám van bízva innentől kezdve egy életen át. Csodás érzés. Ijesztő és csodás. A harmadik nap hajnalán érkezett egy bérlő a másik ágyra és kiságyra. Addig is tudtam, hogy nagyon szerencsés vagyok ezzel a nyugodt és kiegyensúlyozott babával, de a kis szobatársunk egész éjszakás üvöltése után csak még inkább megerősített ebben. A 4. megkezdett napunk pedig már a hazamenetel jegyében telt.
Azért nagyon érdekes szerkezet az emberi agy. Van amit egyszerűen kitöröl az emlékezetünkből, van amit megszépít vagy eltompít, mást pedig a legcsodálatosabb emlékké szelídít. A test viszont nem felejt és valahogy fel kell dolgoznia. Szerencsére hamar feloldódott az elfojtott érzelmek hada, bár meglehetősen hevesen tette mindezt. Érzelmeim rendeződtek amennyire szerintem jelenleg ez lehetséges és úszunk a boldogságban. Gyakoroljuk a mindennapokat, etetést, pelus cserét, fürdetést és egyre többet nézegetünk a nagyvilágra.
Azóta már sokan meglátogattak minket itthon, családtagok és barátok, keresztapa(anya), nagyi és nagypapa, nővérke és a hétvégén legnagyobb örömömre jönnek tesómék is Angliából. Már alig várom, hogy itt legyenek ők is és élőben láthassa unokahúgát, ne csak kamerán keresztül.
Izgalmas, ijesztő és várakozással teli abba belegondolni, hogy lehet csak óráim, lehet még napjaim vannak hátra "egyedül". Őszintén szólva nagyon várom már a percet mikor biztos leszek abban, hogy igen most már indulni kell, felkapni a csomagokat és elkezdeni életem legnagyobb kalandjának első napját.
Viszont egy keveset azért érdemes szólni az elmúlt egy hónapról is. Mindennek lehetett nevezni csak unalmasnak nem. Amíg a nyáron úgy gondoltam, hogy nagyjából október közepéig fogok csak dolgozni, addig úgy alakult, hogy - mind anyagi megfontolásból, mind unaloműzésből - végigdolgoztam a teljes hónapot. Őszintén szólva fogalmam sincs mihez kezdtem volna magammal itthon már annyival korábban. Azért nap mint nap még sem takaríthatom ki tetőtől talpig a lakást. A beszerzendők listája sem volt azért olyan hosszú, hogy arra akár egy teljes hónapot kelljen szánni. Igazából minden szép lassan meglett. Ami pedig kimaradt még, azokat egyetlen délután alatt megvettem. Azért is volt jó, hogy dolgoztam mert legalább meg volt a napirendje rendesen a napomnak, társaságban voltam, volt feladatom és nem kényelmesedtem el. Nem is beszélve a fizikai aktivitásról ami már csak azzal jár, hogy reggel elmész itthonról és este érsz csak haza. Na meg azért azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy igen is élveztem a tanítást, a titkársági munkát. Az pedig jó érzéssel tölt el, hogy tényleg jó munkát végeztem és remélhetőleg 1-2 év múlva ha ismét a munkakeresés csapdájába keveredek akkor némi előnnyel jöhetek ide vissza érdeklődni.
Úgy hogy október 28-án letettem a lantot a suliban (azóta azért voltam még benn) és elkezdtem az elvi 2 hetemet ami még hátra van a szülésig.
Csak, hogy izgalmas is legyen a megkezdett pihenés okt. 29-én egyik főiskolai barátnőm férjhez ment és felkért az egyik koszorús lány szerepére. Természetesen nagy örömmel mondtam igen erre a felkérésre és még a viccelődés is meg volt, hogy legfeljebb a szülő szobára lesz a menyasszony szöktetés. Ez nem jött össze, pedig azért rendesen meg lettem táncoltatva az est során.
A hosszú nap amúgy is korán kezdődött. 9 körül már úton voltunk Ekecsre, hogy elhozzuk az esküvői tortát, ami a mi nászajándékunk volt az ifjú párnak, és 10 után nem sokkal már az étteremben is volt az édesség. Innen rohantunk haza készülődni, mert fél egyre már menni kellett hivatalos fényképezésre. Ez újabb 2 órás elfoglaltságot jelentett, de megérte hiszen annyira szép volt a pár, az időjárás, a környezet...
Innen mentünk Pannonhalmára a menyasszony családjához hiszen még hátra volt a lány kikérés az esküvő előtt. Itt is fényképezés ezerrel, "gyászoló" rokonság megérkezése, vőfély feladatinak megkezdése, majd fel a polgármesteri hivatalhoz a ceremóniára. Maga a szertartás nem volt hosszú, viszont annál szaggatottabb. Az anyakönyvvezető azért még kihívásokkal rendelkezik a hangosítás terén, viszont a közösen mondott fogadalom nagyon is szép mozzanat volt. Ezután jöhetett a csokor elkapása, ami vészesen közel repült hozzám, de gondoltam mostanában lesz épp elég dolgom azon kívül, hogy menyasszonyosdit is játsszak, így hagytam a mellettem álló lányt érvényesülni és az ő párjának fejtörést okozni. Még egy utolsó nagy csoportkép a szomszédos eladó telken és indulhattunk vissza Győrbe a lakodalomra.
Minden elismerésem az étteremé. Nagyon finom volt az étel, kiváló volt a kiszolgálás és azért a Zsolnay terítéket is érdemes megemlíteni. Voltak játékok, cipőből pezsgő ivás, férj és feleség tánc és táncoltatás... Éjfélre pedig még vissza is lopta a férj újdonsült aráját. A következőkről már nem tudok beszámolni mivel ezek után gondoltuk úgy, hogy kellően hosszú volt mindkettőnknek (hármunknak) a hét és a nap.
Mindezen eseményeket követően pedig ténylegesen megkezdtem testi-lelki felkészülésemet az új jövevény érkezésére. Isteni ez az állapot, viszont azért kellemetlenségei is vannak, többek között, hogy kezdek egyre nyűgösebb és türelmetlenebb lenni, hogy mikor is jön pontosan. Járok az egyre sűrűsödőbb szívfrekvencia vizsgálatokra és figyelek minden kis rezdülésre és változásra a testemben, de valahogy tudom ez még mind semmi és egyelőre várat még magára első utódom. Pedig már minden és mindenki nagyon várja.
Nagyszerű érzés egy olyan közösséghez tartozni, ahol tudod olyan emberek gyűlnek össze hétről hétre, akik törődnek egymással, segítik a másikat és aljas meglepetés babaváró bulikat szerveznek.
A mai napra meg volt hirdetve a szokásos havi milongánk, és nagy meglepetésünkre bejelentették, hogy ezt az alkalmat születendő gyermekem/ünk tiszteletére szánják és elhalmoztak minket kis apróságokkal és hihetetlenül sok szeretettel. Kaptunk kis csíkos zoknikat, baba kence-ficéket, téli sapkát, hőmérőt és még sok mást.
Na és egy nagyon szép (egyelőre még nem tudom milyen ízű, de biztos finom) meggyes tortát is beszerveztek. Az ajándékozás után pedig mienk volt az első tánc. A kis család együtt.
Meglepő, hogy mennyire apró dolgok, történések képesek alapjaiban felforgatni az életünket. Lehet az egy egyszerű találkozás egy idegennel, egy érzelmi végpont ahol azt mondod innentől nincs tovább és változtatni kell, egy elhatározás, hogy akkor rendben, próbáljuk meg, vagy éppen két apró csík.
Most még nem is érzem igazán, de életem legnagyobb változását nekem ez a két csíkocska hozza. Volt már arra példa a korábbi években, hogy inkább reménykedve a pozitív eredményben mentem be egy drogériába beszerezni egy tesztet, pedig tudtam, hogy ne lehetséges. Idén márciusban viszont minden adott volt egy pozitív eredményhez, és még is mikor megláttam alig akartam hinni a szememnek. Biztos voltam benne, hogy jó az eredmény mindenféle előzetes orvosi vizsgálat nélkül, de azzal szembesülni, hogy gyermeket várok egy teljesen új és váratlan érzés volt.
Nem fogom elfelejteni az estét, mikor megtudtam és elmondtam páromnak apa lesz, és ezzel másodszor sikerült elakasztanom a szavát. Pedig nem egyszerű feladat ez. Olyan örömöt és megkönnyebbülést éreztem, hogy ő is ugyan úgy örül a jövevénynek mint én. Igaz, hogy az időzítés egy kicsit faramucin jött ki, hiszen akkor kezdtem a munkahelyemen, de egyszerűen nem lehet nem örülni ennek a hírnek és persze meg van az oka, hogy miért most és miért így jöttek össze a dolgok.
Ezek után jött az orvoskeresés. Olyan valakit akartam, aki biztosan megtalálható a kórházban, és a gondozásra is hozzá tudok járni. Egyik barátnőm 2 éve szült és tudtam, hogy nem volt egyszerű menet nekik, viszont nagyon jó orvosa volt, így elkértem az ő elérhetőségét. Ekkor már a 6. hét környékén jártam.
Áprilisban mentem el az első ultrahang vizsgálatomra, ahol gyakorlatilag megerősítették a teszt és az orvos eredményét, hogy akkor már 8 hetes babám növekszik pocakomban. Hihetetlen élmény volt látni a monitoron azt a kis pulzáló, babzsákhoz hasonlító valakit. Fel sem tudtam igazán fogni a történéseket. Az amit ott látok a képernyőn, tényleg én bennem fejlődik, és egy élő emberke lesz belőle?
Sorban jöttek a vizsgálatok, vérvétel, 12 hetes és 20 hetes ultrahangok, cukorterheléses vérvétel... Őszintén megvallom, hogy a kedvenceim a kukucskálások hiszen minden alkalommal egyre több minden látszik a képen. Amikor felismerem a kezeit az ujjacskáival, vagy látom az arca formáját leírhatatlan érzés. Legszívesebben órákon át csak bámulnám a képernyőt és imádnám ezt a kis csodát, aki persze egyre nagyobb és virgoncabb minden nappal. Azt szerencsére sehol nem kérdezték, vagy mondták meg, hogy kisfiú vagy kislány lesz-e. Meglepő módon nincsen megérzésem ezzel kapcsolatban, de lehet csak azért nem mert a nagy többség azzal jön, hogy fiú lesz. Én meg már csak azért is lányt mondok. Igazából egyáltalán nem érdekel, mert mindegy mi lesz. A fő, hogy jön és november közepétől lesz valakim, aki már mindig itt lesz és hozzám tartozik testestől-lelkestől, minden feltétel és elvárás nélkül.
Félelmetes az anyaság gondolata. Persze maga a szülés is megrémít kicsit, de azon úgy sem tudok változtatni. Ha egyszer bement akkor ki is fog jönni így vagy úgy. Azt végig kell csinálni és kész. De onnantól, hogy kibújt és ott lesz velem már teljesen végleges a változás.
Azért már igyekszek szoktatni magam az anya megnevezéshez, de biztosan furcsa, és kissé talán idegen lesz mikor először fognak így szólítani. Tessék anyuka, itt a kisfia/kislánya. Mindössze két hónap és itt lesz. Foghatom a karjaimban, ringathatom, etethetem és igyekezhetek, hogy mindent jól csináljak majd.
Megpróbálkozhatnék bepótolni az elmúlt hónapok lustaságát, de alighanem teljesen felesleges vállalkozás lenne. Legfeljebb nagyon nagy vonalakban.
Májusban 6 napra hazalátogatott tesóm a párjával és jöttek velük a kedves szülők is. Úgy hogy mondhatni be lett mutatva egymásnak a két család. Szerintem kellemes idejük volt és azért a kezdeti angliai időjárást felváltotta a haza jó idő, és nem kellett végig "otthon érezniük" magukat. Kirándultak kicsit a Balatonhoz és Bécsben is, családi evészeteken vettek részt... Szóval tartalmas volt az itt létük.
Júniusban osztálykirándulásokon vettem részt kísérő tanárként. Így voltam Balatonfüreden és Budapesten is. Kivonultunk a La Vidával a püspökerdőbe egy remek kis bográcsozásra, ahol összegyűlt a táncosok apraja, nagyja, családja, kutyája... Lezártuk az évet az iskolában is, de ez nem azt jelentette, hogy innentől nekem is nyári szünetem lenne. Mivel egy kicsit érdekes a munkaköri meghatározásom, így egész nyáron megtalálható voltam a suliban vagy a nyári napközi berkein belül, vagy a titkárságon. Azért két hét szabadságot nekem is sikerült kivennem. És még Sopronba is eljutottam egy kicsit átlényegülni a Tündér Fesztiválra, ahova sajna boszorkány énemet levetkőzve manóként kellett megjelennem.
Egyszer júliusban egy hetet vettem ki szabadságnak, mikor Gaék jöttek ismét haza pár napra, de most csak kettesben, és mi is csatlakoztunk hozzájuk egy kellemes badacsonyi kirándulásra, borkóstolgatással, ott alvással egybekötve. Na meg volt szerencsém egy kis tangótáborhoz is a Rába Hotelben, de azért csak mértékkel vettem részt a foglalkozásokon, hiszen mind fizikailag, mind anyagilag meggondolandó volt, hogy mire is megyek be.
És megérkeztem augusztushoz. Indítottam másfél hét nyári napközivel (rekord létszámú 1 szem gyerekkel), majd jött másfél hét szabadság, mikor is megejtettük második családi nyaralásunkat, az idén Kőszegre. Ahhoz képest, hogy a megelőző hetekben milyen ramaty időjárás volt mi majd megpusztultunk a melegtől, főleg a tetőtéri szoba miatt ahol folyton megrekedt a levegő. Ennek ellenére egy nagyon kellemes nyaralásban volt részünk. Kirándultunk a Hét forráshoz, Ó-ház kilátóhoz, Jákra, Szombathelyre és minden ottani kötelezőnek nevezhető látnivalóhoz.
20-án egy csak, hogy "kipihenjük" a nyaralást hivatalosak voltunk egyik táncos párosunk esküvőjére Tényőre, ami eléggé rendhagyó volt, már csak a magyar-német nyelv folytonos váltakozása miatt is. Ez egyébként már vagy a 3. vagy 4. LaVida-s esküvő volt a nyáron.
Végül pedig elérkeztem az utolsó teljes augusztusi héthez, amit a győri Bornapok tettek színesebbé, kifejezettem a vasárnapi zárás a Budapest Bár koncertjével. Hihetetlenül sok ember volt a téren és tényleg fergeteges hangulatot csináltak a jobbnál jobb előadók, bár azért nagyon is megéreztem a több mint két órás ácsorgást ás táncikálást. Viszont abszolút szép és méltó zárása volt a nyárnak.
Most pedig még ameddig bírom és Pocókám engedi addig bevettem magam a titkárságra.
Azt hiszem itt az ideje egy kis beszámolónak az elmúlt időszakról. Két héttel ezelőtt (ápr. 2-án) részt vettem életem első táncversenyén egy tangó-salsa koreográfiával. Ez a Flesch Táncfesztivál volt, Mosonmagyaróváron. Jellegét tekintve ez inkább egy fesztivál , ahol szakmai zsűri figyeli a fellépőket és az arra érdemeseket tovább juttatják egy újabb fordulóba, a döntőbe, viszont az elsődleges célja a programnak inkább a szórakozás és szórakoztatás.
Az első körben rettenetesen izgultam és mikor visszanéztem a felvételt a táncunkról sokszor fogtam a fejemet, hogy mennyire túllendült néhány figuránál a kezem, vagy mondjuk rendesen meg kéne lépni azt a hátra ochot és nem csak úgy ahogy puffan. És a zsűri még is megszavazta nekünk a bizalmat, és jó tanácsokkal ellátva azt mondták két hét múlva várnak vissza minket a döntőbe.
Tegnap pedig (ápr. 16-án) rengeteg esti gyakorlást követően megmérettettük magunkat a "B" kategória középiskolás-felnőtt korosztályban magunkat. Az érdekessége az volt a versenyünknek, hogy megérkeztük a művelődési központba, átöltöztünk, sminkeltünk és lassan úgy gondoltuk nem ártana kicsit bemelegíteni hiszen azért még bőven van időnk a színpadra kerülésünkig. Na ez volt amit mi rosszul gondoltunk. Éppen másodjára szerettük volna elgyakorolni a kűrünket, mikor rohamtempóban jönnek hozzánk, hogy már csak ketten vannak előttünk és mi következünk a színpadon. Gyakorlatilag nem volt időm izgulni vagy idegesnek lenni és mikor már végeztünk akkor kezdtek el remegni a lábaim. Lehet ez a megfelelő lélektani taktika a számomra, mert sokkal kevésbé voltam ingatag tánc közben. Azt azért nem mondanám, hogy teljesen hibátlan kűrt futottunk volna, de tényleg sokkal jobbak voltunk mint két héttel ezelőtt.
Pechünkre minket a csoportokkal együtt értékeltek, mert nagyon kevesen voltak a szóló-duó kategóriában, így helyezést nem értünk el, de azért egy emléklappal és rengeteg jó élménnyel gazdagodtunk.
A második felében a döntőnek következett még két produkció a LaVida tánc klubtól, még pedig egy tangó páros, akik a végén ezüstérmesek és különdíjasok lettek, valamint a nagy formáció, a Twilight vámpíros showtánc koreográfia minden megnyerhetőt megnyert. Nagyon örültem a sikerüknek és felemelő érzés volt látni, hogy a sok havi kemény munkájuk elnyeri méltó jutalmát.
Az utóbbi időben egy kicsit megint elhanyagoltam az írogatást, de szerencsére mondhatom azt, hogy azért mert végre elfoglalt vagyok. És tényleg. Amióta tanítok nem sok fölös szabadidőm vagy -energiám van. Főként egy olyan nap után, mikor alsós tanító létemre egész nap a felsősöknél kellett helyettesítenem. Az angol órákat még kifejezetten élveztem is, hiszen legalább gyakorolhattam, a matekkal azért már kihívásokkal küzdöttem és azt hiszem jobb nem megemlíteni az énekóra káoszát és dolgozat irattatását. Ezek után kifejezetten élveztem a napközi kis levegőzését a nap végén. Mindezek ellenére nagyon élvezem a munkát és a sokszínűséget amit magában rejt.
A hétvégéink pedig szerencsére egyszerre telnek pihenéssel és szórakozással. Többek között, hogy az elmúlt egy hónapban kéthetente ünnepeltünk. Szülinapok, névnapok sorozatán vagyunk túl, és remélhetőleg most április közepéig biztonságban vagyok mindenféle tortától, mert lassan már cukorbeteg leszek a sok sütitől. Egyébként pedig drága Sünimnek ezúton is szeretnék nagyon boldog születésnapot kívánni és még sok ilyen szép napot szeretnék vele eltölteni, mint a mai volt.
A mai napról még annyit, hogy ismételten egy határozott tollpihe élményben lehetett részünk Glotz Marcsinak köszönhetően. Szerintem ez a múltkori alkalommal való kijelentése egy életre ráragadt. Ennek ellenére ismét rengeteget tanultam a tangóról, lépéstechnikákról, súlypontról és a többi alap ám annál fontosabb eleméről ennek a táncnak. Tényleg annyira könnyednek és ugyan akkor energikusnak néz ki kívülről ez a tánc, de ha már neked kell megcsinálni akkor rájössz, hogy sokkal több ez mint más esetlegesen figurák sorozatát betanulva letáncolható tánctípus. Amikor tényleg rá vagy utalva a férfi akaratára, gondolataira. Mikor mit szeretne csinálni és azt képes-e olyan módon levezetni, hogy azt te úgy kövesd le ahogyan azt ő eltervezte. Egyik félnek sem egyszerű, viszont mikor minden megvan, összhangban van akkor megtörténik a csoda. Megszűnik a külvilág és csak a partneredre figyelsz, egymásnak éltek abban a pár percben.
Végre! Végre! Végre!
Végre van munkám. El sem hiszem, hogy több mint fél évnyi folyamatos keresés után végre kaptam munkát. Egyik nap felhívtak a munkanélküliből, hogy az egyik iskola keres tanítót végzettségű embereket és ha érdekel a munka akkor küldjem el az önéletrajzomat a megadott e-mail címre. El is küldtem azonnal, amint hazaértem és délután már hívott is az iskola igazgatója, hogy gratulál és akkor 1-jén sok szeretettel vár munkakezdésre.
Lehetséges, hogy meg kellett érjek rá, de ugye eredetileg nem kerestem a szakmámban állást, mivel úgy vélem az legyen tanító aki tényleg ezt szeretné mindig is csinálni, és nem gondolja úgy, hogy pár év múlva lehet látni sem akarja majd az iskolát belülről. Fogalmam sincs velem így lesz-e, de az biztos, hogy most még nagyon nehéz.
Egy nagy iskolába kaptam pedagógus asszisztensi állást, ami gyakorlatilag mindenest jelent. Ha szükséges akkor tanítok, ha kell helyettesítek, fénymásolok, napközizek és igazából minden mást csinálok ami egy tanár dolga lehet akár járulékosan, akár direktbe. Mondjuk vissza kell szokni a közegbe és a tanításban, mivel két év azért elég hosszú idő. A diplomám megszerzése óta nem tanítottam és most a héten azért kellett épp elég kreativitás és szorgalom, hogy jó órákat tudjak tartani.
Mindennek ellenére nagyon élvezem a nyüzsgést, a felkészülést, a tanítást. Persze még próbálgatnak engem is a gyerekek, hogy meddig mehetnek el nálam, de igyekszek elég határozott lenni.
Szóval oly sok keresés után még is csak tanító néni lett belőlem.
